2013. január 24., csütörtök

Epres torta - koli verzió

Ez sem mai darab, de azért hátha ad egy kis ötletet számotokra is:)!

************************************************

Mea culpa, mert olyan konyhai bűntényt követtem el, amit rettenetesen szégyellek. Ez pedig nem más, mint a vásárolt csokis piskóta. Tudom, hogy erre nincs mentség, de azért elmondom, hogy tortát akartunk csinálni, gyorsan. Ámde a tortaformám - hogy valami kekszes-babapiskótás finomságot készíthessek, hiszen nincs sütő sem - még mindig nem érkezett haza, és csatos tortaforma nélkül ez túl nehézkes lett volna. Így maradt a bolti verzió, finom krémmel.
Nem volt annyira szörnyű amúgy, mint amire számítottam, de azért máskor, ha lesz rá lehetőségem, akkor inkább magam csinálom a piskótát is.

Tehát akkor a krém receptje:
2 tasak pudingport felfőztem 4 ek. cukorral (persze ez ízlés szerint variálható, csak ne felejtsük el, hogy az üdítő alapból is édes, szóval akár ki is hagyható a cukor), kb. 7 dl. Cappy eper üdítővel, némi citromlével (olyan fél dl.).
A növényi tejszínt felvertem (fél l.) és óvatosan a már kihűlt krémbe kevertem. Aztán utána már nem olyan óvatosan kevertem (konkrétan az elektromos habverővel). Egy kevés krémet félretettem díszíteni, a többivel pedig betöltöttem a tortát. Mivel csajosat-kicsit gyerekeset- akartam, hiszen egy 19 éves szeleburdi lánynak készült, ezért adta magát az ötlet és gumimacik kerültek a tetejére. Amúgy a gumicukorral díszítés szuperjó ötlet, mert vidám, mókás és látványos.

Ilyen lett, és bár tudom, hogy dekorálás területén van mit fejlődnöm, egészen elégedett vagyok a végeredménnyel.:







És az ünnepelt:

2013. január 23., szerda

Egy tökéletes nyári nap

Ezt csak úgy áthoztam, mert nagyon szerettem:)!Két éve is nagy banzáj volt annó nálunk párom szülinapján. Az idei összefoglaló, ha esetleg érdekel, itt olvasható.

***********************************************

Szombat. Úgy tűnik, mostanában ez a szerencsenapom! Legalábbis ami a jól sikerült családi összejöveteleket illeti. Csak címszavakban:
Délelőtt munka, délután szülinapozás nagycsaládi körben, este italozgatás kiscsaládi körben.

Cseresznyeszedés és magozás:



Udvarrendezés:




Főzőcske:



A végeredmény:


Az ünnepelt, az ünneplés és a torta (amint felkerül édesanyám blogjára a recept - mandulás egyébként - azonnal linkelem!):




Bár nem én voltam az ünnepelt, de motoroztam is a nap folyamán...sikítás és remegő térdek...menni akarok még egy kört:):


Gyöngyi néni, most söprögetsz vagy indulsz is valahová?



Este, kártya, itóka, és Norbi zseniális pizzája:








Hát igen, szeretlek nyár! Mert ilyen egy tökéletes nap.

2013. január 22., kedd

Tésztakérdés: milánói vagy bolognai?

Nekem a kedvencem egyik sem, ám ha választani kell, egyértelműen milánói. De ha a párom azt nem szereti, akkor mit lehet tenni?
A tészta gyakorlatilag mindegy, lehet akár penne, vagy spagetti is, de a bolognai mártást nem szeretem, darált húsos. Nem is ez a lényeg, csak elég nehéz kompromisszumra jutni, ha párom meg a bolognaiért van oda, a gombát pedig még hírből sem szereti. Hát ki kellett találni valamit, mert mindketten tésztát kívántunk. Így lett a következő recept. Mennyiségeket nem tudok, találomra, kóstolgatással alakult.

Megpirítottam olajon egy kisebb fej apróra vágott hagymát Felkockáztam egy csomag bacont meg egy csomag sonkát is és azokat a hagymához tettem. Fokhagyma is került bele, reszelve, meg oregánó jó sok, és kis bazsalikom, kis majoranna és bors. Talán, ha egy pici csipet sót is raktam bele, de csak megszokásból, mert a bacon is sós. Szóval ezeket összepirítottam, majd felöntöttem egy kevéske vízzel. Rottyant egyet, majd beletettem egy fél konzerv paradicsompürét, és hogy édességet is kapjon, nyomtam bele kechupot is. Rottyant még egyet, és kész is volt a szósz.
Finom is lett, csak azért bevallom, hiányzott belőle a gomba:$.
Reszelt sajt is került rá, és így azért "nagy duzzogva" meg lehetett enni:D. A mókás az volt, hogy megvettük a bolognai alapport, de annyira ízlett a szósz, hogy végül nem tettük bele. Most van egy felesleges szószporom.

2013. január 21., hétfő

Saját tokány recept

Mit főzöl? - kérdeztem, mikor gyanútlanul kiléptem a konyhába és megcsapott az a finom illat.
-Tokányt.
-Jó, jó, de milyen tokányt? Borsosat, csíkosat, milyet?
-Hát, nem tudom, csak tokányt. Uborkásat.
-Megkóstolhatom majd?
-Persze, jut bőven.

Hát, megkóstoltam. Nagyon finom volt.
Egyik hétvégén aztán Nórika nem volt itt, én meg megkívántam ezt a tokányos valamit, megpróbáltam hát létrehozni valami hasonlót. Most az én verzióm következik:

Felaprózuk egy vöröshagymát és olajon megpirítjuk. Beleteszünk egy leveskockát, kis sót, borsot, pirospaprikát. Aztán beledobunk két kisebb darab felcsíkozott csirkemellet, meg egy fél apróra kockázott kaliforniai paprikát, és 6 darab szeletelt koktélparadicsomot (az volt éppen itthon). Összefőzzük úgy, hogy kis vizet teszünk alá. Mikor már kezd alakulni, belenyomunk egy nagy gerezd fokhagymát, és én raktam bele még egy kis majorannát is, meg persze ami miatt az egész elindult, 4 közepes savanyú uborkát felcsíkozva. Főztem tovább. Közben elkészítettem hozzá a köretet (sima rizst), és mire a kész lett, a tokány is szépen elfőddögélte a levét, és jó sűrű szaftja maradt. Én meg büszke voltam magamra, mert nagyon szuper lett.




Utójáték:
-Képzeld, megfőztem a tokányodat:)!
-Hogyan?
-Így! - és elsoroltam neki gyorsan.
-Hát, biztos finom lett, de...én abszolút nem így csinálom, még csak nem is ezekkel a hozzávalókkal.

2013. január 20., vasárnap

Albert kekszest

."sütöttem", mert gyorsan kellett valami finom, nem sütős, csokis édesség, és mert le volt árazva az Albert keksz, és mert egyszerűen adta magát, mert egy batyus buliba voltunk hivatalosak.
Nekem ez a sütemény az általános iskolás klubdélutánok emlékét hozza elő, mikor az osztályban délután napközi helyett buliztunk-bolondoztunk, talán este hatig is! Bizony, bizony, az már későnek számított, sőt, néha még talán a hét órát is megengedték. Szóval ide kellett mindig vinni valami sütit/nasit, és anya sosem csinált Albert kekszest, mondván, hogy nagy macera, de valakinek az anyukája mindig volt olyan jó, hogy ehettem. (Pont, mint a rizses csoki). Szóval megmaradt ennek a batyus, szalvétás, cipős dobozos, műanyag tányéras sütinek az emléke, és végül ennyi év után eszembe jutott, így kipróbáltam.
Nem egy bonyolult dolog, csak tényleg nagyon maszatos. Innen-onnan szedtem a receptet, de főleg innen, igaz, rendes (2 nagy kiszerelésű)Albert  keksszel, automatás kolis kávéval, és több (de még így is kevés cukorral).
Tehát a metódus: 2 csomag csoki pudingot, 7 lapos evőkanál (legközelebb mondjuk 9 lapos lesz) cukorral, 1 evőkanál kakaóval, 1,5 dl. főzött kávéval, és 4,5 dl. tejjel felfőztem. Amikor kész volt, akkor még forrón beletettem egy kocka margarint, majd folyamatosan belekevertem. Olyan jól nézett ki, amikor olvadt! A végén már olyan volt, mint egy mozzarellagolyó.
És innen jött a vicces rész. Egy hosszabb alufóliát tettem az asztalra, hogy ne maszatoljak össze mindent. Aztán ki kellett tapasztalnom a tapasztási technikát (lehet melegen nekiállni, előbb megpuhul a keksz). Arra jutottam, hogy a legjobb módszer, ha az első három-négy kekszet még toronyba állítva kenem (mindig egyet kenek és ráépítem), aztán elfektetem, és utána egyesével a kekszek alját kenve hozzárakom, mintha kígyót építenék. Lehet, hogy ez egyértelmű a gyakorlott kéznek, de én, higgyétek el, nem vagyok az, szóval vicces volt, mert eleinte még a hajam is krémes lett, ne kérdezzétek, hogyan! Aztán, mikor elhasználtam egy csomag kekszet, ami kb. a fele krémet emésztette fel, akkor még lehetett egy kicsit igazgatni, kenegetni a külsejét, hogy be legyen vonva csokival, de ez nem muszáj. Utána viszont az alufóliába beforgatni, és a hűtőbe tenni igen tanácsos, ha kenünk a végén, ha nem. Pár óra múlva pedig srégen vágva igazán mutatós kekszet kapunk, ami ráadásul finom is.
Jó móka volt, és elég nagy adag ez a két rúd, jut bőven, pl. barátoknak a koliban, akik segítenek neked a statisztikában. Természetesen műanyag tányéron, szalvétán szervírozva.
Íme:





2013. január 19., szombat

Hortobágyi húsos palacsinta

Volt két csirke felsőcomb, ami valljuk be, csak úgy magában egy lightosabb vacsorára sem elég két főre. Úgy döntöttem hát, hogy hortobágyi húsos palacsintát készítek. Hát, mit mondhatnék, isteni lett!
Először elkészítettem a tölteléket. Egy nagy fej hagymát apróra vágtam, és kevés olajon megpirítottam. Ebbe tettem jó sok pirospaprikát, sót, borsot, 4 koktélparadicsomot apróra vágva, és úgy 5 cm. füstölt kolbászt, csak az íze miatt. Ezt egy kicsit hagytam, majd beleforgattam a csirke felsőcombokat, megtisztítva, de bőröstől, csontostól. Felöntöttem vízzel, hogy ellepje, kis sót még tettem bele, és egy fél leveskockát is. Tudom, megszállottság, hogy mindenbe belekerül nálam, de számomra olyan ez, mint a csodafegyver.
Szóval ezt főztem úgy egy órán keresztül, hogy biztosan jól megpuhuljon a husi. Mikor megtörtént, akkor kivettem a szószból, leszedtem a bőrét és kicsontoztam, majd apró darabokra vágtam. Közben 2 ek. tejfölt meg 2 lapos ek. lisztet elkevertem egy kis forró szaftban csomómentesen és behabartam vele a mártást. Rottyant egyet, és az utolsó lépésként belekevertem az apró húst. Mikor ezzel megvoltam, kisütöttem a palacsintát. Igazából nem nagyon szoktam méricskélni, szóval csak úgy érzésből ment bele liszt, tojás, tej, víz és egy kis só. Jah és a pizzatészta hatására gondoltam teszek bele valami zöldet is, de nem volt otthon petrezselyemzöld, az oregánó meg nem passzolt volna, úgyhogy maradt a majoranna. Nagyon finom lett, etette magát, úgy magában is. Megtöltve pedig, a tetején tejföllel, hmm..Nagyon jól sikerült kis vacsora lett belőle.





2013. január 18., péntek

Pekándiós torta a'la Gordon

 Tényleg nem az ihlethiány miatt hozom át az érdemesnek tartott recepteket ide, hanem mert végleg törölni szeretném a régi blogomat. Furcsa is visszanézni, miket sütöttem-főztem pár évvel ezelőtt. Meglepődtem, hogy az egyik legfurcsábban sikerült torta (és az egyik kedvenc bejegyzésem) még nem került át. Így ezt hoztam most el nektek.

************************************

Imádom Gordon Ramsayt. Aki olvassa a blogot, az tudja, mennyire tudok örülni egy-egy könyvének. Ha kedvem van hozzá, akkor előveszem, és órákig képes vagyok nézegetni a képeket, elmorfondírozom azon, hogy hogyan készíteném el én az ő fogásait, milyen lehet az íze egy-egy különlegesebbnek számító alapanyagnak, bosszankodom a hozzávalókon, mert vagy túl drágák, vagy nem kaphatóak nálunk. Eddig azonban még nem jutott idő arra, hogy a tettek mezejére lépjek. Különleges alkalmat szerettem volna, tudjátok, mint amikor a szűz leány készül a nagy alkalomra, én is valami hasonló izgatottságot éreztem, és egyre csak halogattam a dolgot. Mert hát mi van, ha nem ízlik az étel, és csalódom kedvenc showman szakácsomban? (Tudom, ismerem az újságokban most szárnyra kapott híreket a csődbe ment éttermekről, és Gordon becstelenségeiről, de mivel nem ismerem személyesen, számomra akkor is megmarad idealizált örök kedvencnek.)
Egy szónak is száz a vége, a különleges alkalom az idei karácsony volt, amikor is anyai jóváhagyással és támogatással elhatároztam, hogy elkészítem a Csak könnyedén című szakácskönyvéből a pekándiós tortát fahéjas cukormázzal.
Már a neve is gyönyörű, igaz? És tele van mindenféle érdekes hozzávalóval, amit az előtt soha nem kóstoltam.
A projektet hosszú előkészítés előzte meg. Párom hozta hozzá a pekándiót Hamburgból. Tudni kell, hogy ez egy nagyon érdekes, szerintem egészen szép formájú dió, kicsit édeskésebb, mint a mi hagyományos diónk, de azért annyira bevallom, nem számottevő a különbség, szóval nyugodtan lehet helyettesíteni vele.
Aztán persze ott volt az édesburgonya, mint a torta alapja. Ettetek már? Én még soha. Nagymamám azt hitte, hogy ez a csicsóka másik neve, de elég volt beírni a netes keresőbe, hogy gyorsan lelombozódjunk. Aranyáron mérik, 1000 Ft-ot fizetett anya az egyik hipermarketben 2 db-ért (ennyit írt a recept). Igaz, rettenetesen finom, úgy néz ki, mint a nagyobb burgonyák, és olyan íze van, mint a legfinomabb és legédesebb sütőtöknek. Ez azt jelenti, hogy nyugodtan helyettesíthető vele, és akkor talán olcsóbb lesz. Mi azért igyekeztünk autentikusak maradni, igaz, azért mégis helyettesíteni kellett egy fontos hozzávalót, méghozzá a Golden syrupot, mert nincs az az Isten, hogy 2000 Ft-ot kiadjunk 3 dl folyós tömény édesért. Vidéken pedig csak ilyen áron van sajnos, de tökéletesen megfelelt helyette a méz is, amit egyik ismerősünk termel.
Így már majdnem minden készen állt a nagy mutatványhoz, hát nekiláttunk. Azért voltak fura dolgok még a receptben, de erről majd csak szép sorjában.
Első lépésként tehát puhára sütöttük anyával a 2 db közepes méretű édesburgonyát (190 fok, gs: 5. fokozat 30-40 perc). Nagyon finom illata volt, és kb. fél óra alatt puha is lett, de azért biztosra mentünk és még 10 percet bent hagytuk. [Tudni kell, hogy Gordon receptjei rettentő pontosak, hőfok, mennyiség és idő tekintetében is, de ha nem üzemi konyhánk van, vagy nem rendelkezünk a legkiválóbb eszközökkel, akkor nem is érdemes ezekkel dolgozni. Így maradt a sok éves tapasztalat anya részéről és a kreatív improvizálás az enyémről. Minden esetre az erre való utalásokat zárójelben azért közlöm.]
Második lépés, a tészta legyúrása, ami gyakorlatilag egy nagyon nem édes fahéjas linzertészta volt. Ez szuperül sikerült! Össze kellett gyúrni 300 g lisztet, csipetnyi sót, fahéjat (fél g a recept szerint) 15 g kristálycukrot, 150 g hideg vajat, 1 tojás sárgáját és 1-2 tk. vizet. Gordon persze mindezt robotgéppel csinálta, nekünk nem volt. Azért így is összeállt a tészta. Fél órára a hűtőbe kellett tenni, pihenni. Utána nagyon vékonyra ki kellett nyújtani, és kibélelni  vele egy 20 cm. átmérőjű és 5 cm magas edényt úgy, hogy a szélei kicsit túllógjanak. Ha nincs ilyen edény, akkor persze bármilyen másik is jó, mi tortaformát béleltünk. Aztán itt kihagytuk azt a lépést a sütőpapírral és szárazbabbal és inkább csak kicsit kilyuggattuk villával, még 20 percre hűtőbe tettük, majd elősütöttük.(10perc, 190fok, majd ezt követően, miután kivettük, akkor a sütőt 160 fokra, azaz 3as fokozatra állítjuk)
Ez után jött a töltelék elkészítése: az édesburgonyát félbe vágtuk és (Gordon itt mindent robotgépbe kanalazott, mi meg egy szimpla tálba) és krumplinyomóval összetörtük. Beletettük a cukrot (50 g barna cukrot és 50 g kristálycukrot). Észrevettétek, hogy minden grammban van megadva??? Ez iszonyatos kiszúrás, majd meglátjátok, hogy miért.  Bele kellett volna tenni még FÉL tanyasi tojást felverve. Most komolyan, FÉL??? Szóval mi egészet tettünk, igaz kicsit. Került bele még 2,5 dl. zsíros tejszín (mivel mililiterben volt megadva, ezt nagyon benéztem, hiszen a recept 25 ml.-t írt és én ezt lazán 2,5 dl-nek fordítottam. Szóval ha úgy gondoljátok, elkészítitek ezt a sütit, akkor erre figyeljetek!!!!!!!!!)
25 g puha, sózatlan vaj, 1 tk. vaníliakivonat, (1/4 tk.) őrölt fahéj, csipetnyi őrölt fűszerkeverék (itt egy pillanatra elgondolkodtunk, hogy provanszit tegyünk bele vagy mézeskalácsosat, végül az utóbbi mellett döntöttünk) és egy csipetnyi frissen reszelt őrölt szerecsendió. Ezt a masszát jó egyenletesre kevertük.
Következő lépés volt az elősütött tészta széleit egyenesre vágni és beletenni a tölteléket.
Jött a fahéjas cukormáz. A cukrot (150 g barna), a golden syrupot mézet (75 ml.) a felvert tojást (másfél helyett itt is egyet használtunk) a 30 g sózatlan vajat, 2 tk. vaníliakivonatot és a fahéjat (tetszés szerint) egy tálban simára kevertük, majd egyenletesen a töltelékre kentük. Elrendeztük rajt szépen a pekándiót, és sütőbe tettük.(1 és háromnegyed óra, 160 fok).
Igen ám, csakhogy sütöttük ennyit, és semmi foganatja nem volt. Okés, a teteje szépen pirult, de a késpróbát nem állta ki. Végül két és fél óra sütés után este 11-kor azt mondtuk, hogy ennyi, kikapcsoljuk a sütőt, úgyis azt írta a recept, hogy hagyni kell a formában kihűlni a sütit, és aztán utána lehet tálalni, szóval az éjszakára benn hagytuk, várva a csodát, és másnapra lőn csoda, megállt a torta, szeletelés után pedig nagyon finom lett. Igaz, kicsit tömény, szóval nem lehet gyorsan az egészet felfalni, de tejszínhabbal tálalva igazán karácsonyi finomság.
A konklúzió: bár bonyolultan írtam le, nem egy nagyon macerás torta, igaz, elég drága, de okosan gondolkodva meg lehet úszni kicsit olcsóbban is (pl. vaj helyett margarin és amiket még fentebb írtam). Lényegében egy linzer, egy mindent bele krém és egy szirup, dióval kirakva. Megéri elkészíteni.
A lényeg pedig: bár többet vártam (első éjszaka ugye), azért csalódott sem voltam, sőt! Továbbra is szeretlek, Gordon Ramsay!



2013. január 17., csütörtök

Diós linzer

 Ez is egy régi recept a régi blogról, de mostanában gondolkodtam, hogy újra meg kellene sütni. Szerintetek merjek megint nekiállni?

******************************************************************

Egyszer az egyik kedvenc lakótársam hozott a blokkba egy sütit. Diósat. Mivel nem vagyok oda a dióért, először vágtam egy fintort. Aztán persze elkezdte kínálgatni, és hát olyan édes egy leányzó, nem lehet neki nemet mondani, szóval megkóstoltam. És azonmód megettem még vagy négyet belőle. Számomra ez a világ legfinomabb linzere, a kakaós kekszek között meghúzódó diókrém, a tetején fénylő csokoládé borítással, nyamm. Naná, hogy elkértem a receptet.
Karácsonykor aztán eljött az ideje, hogy én is elkészítsem. Hát, nincs még egy süti, amivel ennyit szívtam volna. Nem fogok hazudni, szörnyen macerás volt az elkészítése, de tény, megérte. De akkor is!
Lássátok a receptet, aztán majd írom a tapasztalatokat!

Kakaós keksz dióval

25 dkg liszt, 15 dkg margarin összemorzsolni, 15 dkg porcukor, 2 kávéskanál kakaó, 1 egész tojás, ½ cs.
sütőpor.
Összegyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, majd kisütjük.

Krém:
10 dkg darált dió, 10 dkg porcukor, 1,8 dl tej összeforralni, langyosan 5 dkg vajat, 1 kanál rumot keverünk
hozzá.
Két kekszet összeragasztani a krémmel, majd csokimázzal megkenjük a tetejét.

Csokimáz:
14 dkg cukor, 1 kanál kakaó, 4 kanál tej, 5 dkg vaj

Ezt kaptam meg, és ebből kellett dolgozni. És a tapasztalatok. Ha a recept szerint haladsz, olyan lágy masszát kapsz, amit nemhogy nyújtani nem tudsz, de majdnem folyik. Legalábbis nálam ez volt. Raktam még hozzá lisztet, de most már tudom, kicsit pihentetni kellett volna a hűtőben. Minden esetre nyakig, de legalább vállig tésztás voltam, mire összeállt a dolog. Mindegy, meglett, kisült. Mondjuk a hullócsillagok hátsó része, ami azt hiszem fénycsóva, az mind letörött. Sebaj, megette az öcsém.

Jött a krém. Hát, ha recept szerint készül, akkor folyik. De annyira, hogy nem marad meg a tésztában. Szörnyű ránézni is, ahogy a sütilapok között folyik ki az a finom krém. Mondjuk raktam még bele diót, hátha, ártani nem ártott, de sűrűbb sem lett. Azért nagy nehezen megkentem, öcskös meg törölgette és nyalakodta a tálcára csorgó krémet.

Végül a csokimáz. Már csak tortabevonó maradt otthon. Ezt én rontottam, hiszen nem a recept szerint készült, gondoltam, az nehezebb, egyszerűbb lesz felolvasztani a táblát aztán jó lesz. Előtte rendes csokiból csináltam a bonbonokat, így nem is gondoltam rá, hogy a tortabevonó másképp működik. Hát másképp működött. Mert nem olvadt meg, csak úgy volt, meg olyan fura állaga lett. Nem tehettem mást, már majdnem dobtam ki, mikor eszembe jutott, hogy azt a kevéske tejet a doboz aljáról, ami megmaradt, beleöntöm. Ez némiképp javított a helyzeten. Lényeg a lényeg, volt egy nem túl esztétikus csokimasszám, amit rá akartam csurgatni a kekszekre. Csakhogy nem csurgott. Így kentem. Több-kevesebb sikerrel.

És még ezek ellenére is az egyik legfinomabb karácsonyi süti keveredett ki belőle, és húsvétra is meg kell majd sütnöm. Már előre félek...



2013. január 16., szerda

Borban párolt hekkfilé currys mártással

Tudom, nagyon flancos nevet adtam neki, de higgyétek el, pofon egyszerű az elkészítése, és még egészséges is!

Az egész ott kezdődött hogy párommal nagyon rákattantunk a hekkre. Igaz csak fagyasztottan jutunk hozzá, de minden héten legalább egyszer készítek belőle valamit, és hát a panírozott hekktörzs kezdett unalmassá válni.A történethez az is hozzátartozik, hogy mostanában új gyümölcsöket próbálunk ki, és legutóbb a csillaggyümölcs vándorolt a kosarunkba (karambola), amiről a legfontosabb tudnivaló, hogy olyan semmilyen íze van. Legalábbis annak a példánynak, amit mi kifogtunk. Olyan egyszerű citromos, de meg mégsem elég savanykás. Kidobni nem akartuk, megenni nem ment, gondoltam, valami vagány szószt csinálok belőle. Így lett igazán fényűző az az egyszerű vacsora, amit, ha az ízeket jobban kedvelitek a kinézetnél, akkor citrommal tudtok helyettesíteni:)!

Következzen hát a recept:
Kicsit több mint fél csomag fagyasztott hekkfilét kiolvasztottam, egy üvegedényt kibéleltem alufóliával. Az alufóliára egy kis olívaolajat öntöttem, egy fej vöröshagymát apróra vágtam és ráterítettem, a karambolát felcsillagoztam(?) és a hagymára fektettem (még egyszer mondom, egy egész citrom felkarikázásával sokkal értékesebb ízélményhez juttok szerintem, és nem utolsó sorban nem kell a végén a szószba olyan sok citromlevet öntözni), erre ment egy kis bors, egy kis só, majd a halacskák, aztán megint egy kis só, egy kis bors, és végül az egészet felöntöttem egy deci száraz fehérborral és még egy deci vízzel. Az egészet lefedtem alufóliával és előmelegített sütőbe tettem, ahol 20 perc alatt puhára párolódott a hekk. Eztán jött a neheze.

Az alufóliában sült halat én úgy szoktam készíteni, hogy az alufólia a sütés közben sütőzacskóként funkcionál, tehát nem csak egyszerűen a tepsi alján és tetején van, hanem teljesen bebugyolálom vele a halat. Ebből a "zacskóból" nem túl szépen, de azért kiszerencsétlenkedhető a lé, amire a mártáshoz szükségünk lesz. Igen ám, de természetesen a zacskó szétjött sütés közben, így elég vicces és kupis volt a végére a konyha, de sikerült a boros-karambolás-hagymás-fűszeres hallevet egy serpenyőbe szerencsétlenkednem úgy, hogy a halacskákat közben egy másik edénybe pakolva próbáltam melegen tartani. 

Amíg sült párolódott a hal, 1,5 dl.-es főzőtejszínt összekevertem egy lapos evőkanál liszttel, reszeltem bele egy kis gyömbért, majd hozzáadtam egy teáskanál curryport. Ezzel habartam be a forrásban levő hallevet, citromlével a kellő savanyúságúra állítottam, majd kis sót és borsot adtam hozzá. Most hogy írom a bejegyzést, eszembe jutott, hogy lehetett volna épp hogy egy kis mustárt is beletenni, de sebaj, mert lesz legközelebb is, és akkor nem felejtem ki.

Szóval ennyi lett volna a flancos vacsoránk, illően rizzsel tálaltam volna, ha nem kívántam volna inkább a hasábburgonyát, így az lett a köret.        

A karambola hozzájárult ugyan a látványhoz, az ízhez azt hiszem, kevésbé, de most, elnézve a képeket, szerintem citromkarikával a tetején pont ugyanilyen mutatós lett volna.



2013. január 13., vasárnap

Csokis - céklás brownie

Nagymamámtól kaptam születésnapomra (?) vagy csak úgy három darab szakácskönyvet. Nagyon hangulatosak, mert a Zalai Hírlap kitalálta, hogy az olvasói által beküldött recepteket összegyűjti, és tematikus könyvekbe rendezi. A tematika a következő:
  • Könnyű nyári ételek könyve- ahogy a neve is ígéri, friss, hűsítő és könnyed ételek, némi pikantériával
  • Hagyományos ételek könyve - nehéz, kalóriadús, ámde megszokott és finom ízek egy csokorban a töltött paprikától a rakott káposztáig
  • Mentes ételek könyve - több fejezet, mindenhol kimarad valami, és mégis egész a fogás
Ha minden igaz, a sorozatban van még a Desszertek könyve és most készül a Villámgyors ételek könyve. Még megpróbálkozom néhány recepttel ezekből, és ha beválnak, akkor lehet, hogy kicsit rágom nagymamám fülét, hogy vegye meg azokat is, és majd kifizetem neki. De ahhoz az ajándék könyveknek még bizonyítaniuk kell. Amúgy egy dolog kicsit zavar ezekben az olvasói receptgyűjteményekben, mégpedig az, hogy nem egy teljesen közismert és közkézen  forgó receptet sajátjukként prezentálnak az olvasók. Persze megértem, hogy arcot kellett társítani az étel mellé, de olyan furi az egész.

Minden esetre az első recept, amit kipróbáltam, a fent írt címen futott a mentes ételek könyvében, méghozzá a gluténmentesek között, Mecséri Cecília küldte be.
Igaz, a cím egy kicsit csalóka, mert ahogy Flóra, az Ízek és élmények blog szerzője mondta, az igazi brownie-ban nincs se sütőpor, se szódabikarbóna.
A recept a következő:
30 dkg. tisztított főtt cékla, lereszelve
25 dkg. vaj
30 dkg. gluténmentes étcsoki (én simát használtam)
15 dkg. cukor
3 db tojás
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
15 dkg. kukoricaliszt (én simát használtam)
csipet só

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Gőz felett felolvasztjuk a vajat és a csokoládét. - én mikróban csináltam, gyorsabb volt, de azért oda kell figyelni rá. A gőzről levéve a cukorral kikeverjük. A tojásokat csipet sóval felverjük, majd a masszához adjuk, tovább keverjük. A szódabikarbónát és a kukoricalisztet (ugye én simát használtam) összekeverjük, majd a masszához adjuk. Kivajazott tortaformában sütjük. A recept egy órát ír, de én gázsütőben kb 40 percet sütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, mikor kicsit ragadt már csak, akkor volt jó. Vaníliafagyival vagy tejszínhabbal, vagy mindkettővel tálaljuk.
A díszítés kicsit rénszarvasosra sikerült, nem?

2013. január 2., szerda

Ünnepek utáni levezetőnek

Ötletadó ez a bejegyzés, hogyan etessük meg a kölyökkel (vagy válogatós pasival) a spenótot, ami egészséges, de nagyon kevesen szeretik?
Shrek kedvence néven, és túrós csuszának álcázott nokedliként!!!
Recept? Az nincs. Pusztán annyi, hogy megcsinálom a nokedlitésztát, és belerakom a fagyasztóban levő spenótot is, persze felolvasztva. Mindezt érzésre, jó sósan. Közben meg megpirítom a házi füstölt szalonnát, amit úgy kaptam drága lakótársaméktól, és ezzel, meg tejföllel és túróval tálalom!
Ellenállhatatlan!